Dylan 1/2

~2011 nyara~

A szüleim elakartak engem küldeni egy Karibi-szigeteken lévő táborba, amihez nekem semmi kedvem nem volt! Végül nagy nehezen beadtam a derekam, és elmentem..végülis miért ne?! 

A tábor első napján még nem is gondoltam, hogy ez a két hét lesz életem legcsodálatosabb időszaka.

Amikor megérkeztem, a táborvezető nagyon kedvesen fogadott. Azt mondta üljek le az egyik asztalhoz. Én így is tettem. Leültem és vártam...Épp nagyon elmélyedtem a gondolataimban, amikor észrevettem, hogy egy helyes srác köszön nekem. Én felnéztem, hogy ki ez a titokzatos idegen, de kár volt, mert úgy megijedtem, hogy leestem a székről. A fiú nagyon kedves volt és felsegített. Abban a két hétben nagyon összebarátkoztunk...összebarátkoztunk?? Hát én ezt inkább nem annak nevezném..De akkor minek?? Tulajdonképpen összejöttünk, de valahogy ezt egyikünk sem mondta ki. Amikor vége lett a tábornak, én nagyon szomorú lettem. De megígértettem Dylan-el, hogy eljön jövőre is ugyanekkor a táborba. 

~2012 nyara~

Eljöttem a táborba, de Dylan-t sehol sem látom..talán még nem érkezett meg..-gondoltam magamban-

Vártam...és vártam...

Amikor már nagyon elegem lett, odamentem a táborvezetőhöz, és megkérdeztem, hogy nem várnak e véletlenül ebbe a táborba egy Dylan nevű srácot..

-De, persze, hogy várunk, de csak szerdán érkezik...

Én majd kicsattantam az örömtől...tehát nem felejtett el :) 

*Szerda reggel*

Felkeltem, begöndörítettem a hajam, próbáltam a legjobbat kihozni magamból.

Ahogy megtudtam, Dylan 3-kor érkezik. De már elmúlt három, és én még sehol sem látom őt...talán mégsem jön?? nem, az nem lehet! A táborvezető azt mondta jönni fog. Így hát odamentem a táborvezetőhöz és megkérdeztem.

-Elnézést, hétfőn azt tetszett mondani, hogy ma 3-kor érkezik egy Dylan nevű fiú...de én nem látom őt sehol..megérkezett már??

-Persze drágám, már 2 órája itt van...-mondta a táborvezető

-Öhm...de mégis hol??-mondtam

-Hát ott-mutatott a sarokba...

Én el is kezdtem arra felé sétálni, és elkiáltottam magam:

-Dylan, itt vagy?

-Itt vagyok...-nézett rám egy félénk, szemüveges, szőke fiú megszeppenve.

-Te vagy Dylan? Ne haragudj összekevertelek valakivel..

Engem már a sírás kerülgetett, annyira össze voltam zavarodva. Odamentem még egyszer a táborvezetőhöz.

-Elnézést. Csak egy Dylan nevű fiú jön idén ebbe a táborba?- kérdeztem

-Igen aranyom, csak egy.

Na itt kitört belőlem a sírás. Gyorsan berohantam az öltözőbe, gondoltam ott egyedül lehetek. De rosszul hittem...ahogy lerogytam az egyik padra, pár perc múlva egy seregnyi lány özönlött be. De nemhogy kicikiztek, még ügyet sem vetettek arra, hogy ott vagyok. Szinte levegőnek néztek.

Én valahogy nehezen kibírtam a tábort, aztán pedig hazamentem...

Cece, Rocky és őrült családom

Egyik nap én és a barátnőm kint fürödtünk nyáron a  medencéjükben. De nem csak ketten voltunk, hanem velünk volt még a One Direction-ből Liam barátnője, Danielle és Louis barátnője, Eleanor. (Nem tudom, hogy kerültek oda...) Volt valami nagyon furcsa abban a medencében...fel volt rá szerelve egy bordásfal, és arról ugrottunk be a vízbe, ami legalább 3 méteres volt. Aztán valahogy hirtelen tél lett, és elkezdett esni a hó. Mi nagyon fáztunk, ezért bementünk a házba. Amikor épp léptünk volna be az ajtón, hirtelen meghallottuk a Shake it up-ból Cece és Rocky hangját. Először még furcsálltuk, hogy mit keres két világsztár Magyarországon, egy kis utcában?! Aztán kinéztünk a kapun és megláttunk egy hosszú vörös hajat...innen már biztosra tudtuk, hogy ők azok! Őrült módon elkezdtünk öltözködni bikiniből, téli cuccba. Aztán amikor épp mentünk volna be a konyhába megkérdezni szüleinktől, hogy elmehetünk e, akkor észrevettük hogy valami nincs rendben velük...Anyukám épp ült az asztalnál, orr hegyre letolt Harry Potter szemüvegben és kötögetett...Pedig anyukám nem az a nagy kötögetős típus...pont az ellentéte. És amit még jobban furcsálltunk, az az volt, hogy a barátnőm anyukája éppen húslevest főzött...De úgy, hogy sok tál bele volt téve egymásba. A legnagyobb tál óriási fürdőkád méretű volt, a legkisebb pedig pici Barbie pohár.

És amikor megkérdeztük, hogy mi ez a sok tál, akkor elkezdett pityeregni.

-Rendeztem egy tábort, de senki sem jött el, de én akkor is megfőztem az ebédet, hátha még eljönnek...-mondta a barátnőm anyukája.

-De adjatok kérlek egy tollat meg egy papírt, mert itt van  Cece meg  Rocky az utcában. Kérlek..Gyorsan!-mondtam én.

-Hölgyek! Hölgyek! Ne ilyen sebesen. Ezt előbb át kell beszélnünk.....hová is mentek??-mondta anyukám.

-Anya!!! Az utcába...-mondtam én.

-De erre a hosszú útra nagy összeget bízok rátok. Pontosan 45-45 forint fejenként.

-Anya!! Nem kell pénz, csak adj egy tollat meg egy papírt és megyünk.

-De kislányom! Hogy merészelsz ilyen hangnemet megengedni velem szemben?? Hát hova tűnt a jó modorod??- mondta anyukám

-Eltűnt...na mentünk pusszpá!-mondtam

Elindultunk az utcán és kerestük Cece-t és  Rocky-t...De sehol sem találtuk őket...

Egyszer csak utca hirtelen ki lett világítva. De ez még semmi. Egyik percről a másikra megjelent a fejünk felett sífelvonókon egy rakás jelmezes ember, és tele lett velük az utca.

Mi nagyon megijedtünk. Legjobban akkor rémültünk meg, amikor megláttuk a sífelvonó egyik ülésében az igazgatónőnket BIKINIBEN! Elég rossz látvány volt..még mindig rém álmaim lesznek tőle..:P 

Aztán még egy ideig kerestük a lányokat, de valahogy sehogy sem találtunk rájuk...aztán már nagyon elfáradtunk, már napok óta gyalogoltunk, hogy megtaláljuk őket, de nem sikerült. Már kínunkban zokogva rogytunk össze az aszfalton...Már azt sem tudtuk hol vagyunk. Épp arra sétált egy öreg nénike, akit megkérdeztünk, hogy hol vagyunk?!

-Zalaegerszegen-mondja a nénike.

-Mi??? Zalaegerszegen? Hogy kerültünk Budapestről Zalaegerszegre?-kérdezte a barátnőm.

-Nem tudom-mondtam én.

Aztán valahogy hirtelen egyik pillanatról a másikra hazakeveredtünk...

Szerény személyem

Sziasztok :) Blanka vagyok és ebbe a blogba az érdekesebb/viccesebb álmaimat fogom leírni. Remélem tetszeni fog...:) Jó olvasást!